-

Ezekkel tisztában vagyok Valka.

Nyugi megvan a teljesen más világképem. De az egy könyvbe sem férne bele.
A klasszikus "ideológiákat" vettem alapul. Nem véletlenül írtam oda hogy feltevések sokasága.
Én szépnek látom az életet. És megpróbálom azzá tenni. Főként a környezetemben. De attól még vannak olyan célok az életben, amit akármennyire is fájdalmas kimondani tűzzel vassal kell elérni. Nem működik mindenhol a szeretet duma...
Ez nem ennyire egyoldalú.
Pl a Földnek nincs ideje tönkremenni, míg az ember meg nem tanulja, hogy ezt meg azt nem szabad....
Ha kell kataklizmák sokaságával fogja sújtani az embert -amúgy nagyon helyesen- és ő nem fog várni arra, hogy mindig ugyan abba a hibába essünk bele. Ugyanis mi nem ösztönlények vagyunk. Gondolkodunk, emlékezünk. És aki gondolkodik és emlékezik nem követi el kétszer ugyan azt a hibát! Aki meg bedől a sok hittérítő dumának azt nagyon sajnálom. A mai egyházak 90%-ka az üzletre épül. Semmi más nincs mögöttük. Az én "egyházam" a tudományt támogatja és ugyan akkor a spiritizmus felé is nyitott vagyok. Tudomány alatt természetesen nem a mai materialista tudományt értem. Hanem Arany Laci fórumának témáit mind a mérnöki, mind az orvostudományban.
És persze én is azt vallom amit utólag ide írtál Valka.

Üdvözlet!

Ezekkel tisztában vagyok Valka.
Nem működik mindenhol a szeretet duma...

ezzel egyetértek. a duma az csak duma.
a szeretet pedig nem azt jelenti, hogy minden hülyének hagyjuk, hogy azt csináljon amit akar. azt hittem ez egyértelmű. de a hangsúly nem a bosszún vagy a büntetésen van, hanem az egyensúly helyreállításán. és az csak úgy lehetséges, ha azért harcolsz amit szeretsz és nem az ellen amitől félsz. de lehet, hogy csak félreértettelek és a tyúknak magyarázom, hogyan kell tojni

Miért nem emlékszünk előző életeinkre?

Találtam egy kis szösszenetet.

Van-e élet a születés után…

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében.
Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis szkeptikus".

- A szkeptikus azt kérdezi: Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze. - mondja a kis hívő. Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
- Hülyeség! - mondja a szkeptikus. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom,- mondja a kis hívő - de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!
- Nonszensz, lehetetlen! - mondja a szkeptikus. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne!
Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
- Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. -mondja a kis hívő.
- Soha sem fog működni! - véli a kis szkeptikus. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek!
Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, - mondja a kis hívő - de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis szkeptikus.
- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő.
- Mire a kis szkeptikus: Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!

A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! - mondja aztán halkan - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

Ezek az előző életek "képlet" nekem avas valahogy. Némelyek azt mondják hogy azért nem emlékezünk, mert megzavarná a fejlődésünket. Milyen fejlődésünket, egyre hülyébbek születnek! Már bocs a kivételnek, akinek nem inge...

ugyan már! hisz arra sem emlékszel mit ettél múlt héten kedden ebédre! persze ha elég komolyan vennéd a kérdést, akkor vissza tudnál emlékezni. előbb-utóbb megtalálnád a módját. az emlékeink az agyunkban tárolódnak, legalábbis szinte kizárólag ezt a módszert használjuk emlékezésre. mivel az előző agyad már nem áll rendelkezésedre, ezért nem is tudsz információkat szerezni belőle. az agy biztosítja a szellemnek, hogy emberként érzékelje a környezetét, de ugyanakkor le is korlátozza erre a sémára, főleg ha a hétköznapok megszokott beidegződései eluralkodnak rajta. mint pl. nálam is. de létezik egy magasabb szintű emlékezés ami nem biokémián alapszik.
hát annyi női mell ugrál itt a reklámcsíkon, hogy nem tudok koncentrálni!!!

Múlt hét kedden csirkét ettem rizzsel. Igaz egész héten azt ettem... .
Én nem tartom ésszerűnek az előző életeket, ez még a "teremtőnek" is logikátlan lenne. Amiről te beszélsz az a egyetemes tudás az "Akasha", habár én nem ezen a néven nevezném. Hanem tér és idő nélküli információs adatbázisnak inkább. Számunkra még meg sem történt események is ott tárolódnak, hát igen ez paradoxon. A mellek jó hatással vannak a gondolkodásra...!

[aranylaci]

Úgy gondolom, az élet folyamatos.

Én is Lacinak adok igazat.
Az élet szerintem sem szakad meg itt ennek a testnek az elvesztésével. Valami új, valami más. Amit jelenleg nem ismerünk és homályos ködbe burkoljuk a tudatlanságunkat. Illetve mindenféle magyarázatok mögé bujtatjuk.

Az több mint valószinű Laci és Tyrael, de az már egyáltalán nem hogy földi emberként születnek újjá.

ezt mire alapozod?

Arra hogy sok ember olyanokat álmodik ami nem "emberi" pl. idegen világok, űrutazások stb. talán előző valamelyik "idegen" faj életünket álmodjuk újra. (Ahogy én is sokszor, és visszavágyom oda.) Ebből az következik hogy akkor az "idegenek" is lehettek emberek valamelyik életükben, és forditva... De az hogy állatok lettünk volna valamelyik előző életünkben ezt nem tartom valószinünek.

Sziasztok.
Véleményem, és ismereteim szerint azért nem emlékszünk, mert szépen törlik leszületésünk előtt. A LE igekötőt én az alacsonyabb rezgésű síkra való beszületésre értem. Hogy miért törlik? Sokunk annyira nehéz, körülményes, és bonyolult feladattal (élet, és sorsfeladat is van) születik, hogy mire kilép ebből az adott életből, már telis-tele van sérülésekkel.
A fény és az árnyék harca nevű játék önkéntelen-önkéntes alakjai vagyunk. A nagymesterek egyszerűen játszanak velünk, mint mi például a sakktábla alakjaival. Ilyen értelemben, az ő oldalukról nézve nincs jó, vagy rossz oldal, csak sötét, és világos van...tehát játszanunk kell, a hozott program szerint, amit állítólag mi választunk. Szerintem a választás kb annyi, mint mikor a lefordított vizsgatételekből húzunk. És mivel a mindenható tényleg mindenható, nem tartom kizártnak, hogy pofára osztja a programokat...Szóval a nagy szivatáselméletbe bevezetnek bennünket, és akik erre rájövünk, nem szívesen vállalnánk az újabb, és újabb búvárszivattyút. Hát ezért törlik az emlékeinket, és elhitetik velünk, hogy játszani jövünk, csak nem mondják, hogy mit...
Üdv.

Nemrég a hugoméknál voltam. Reggeli közben az 5 éves unokaöcsém először arról beszélt az anyjának, hogy mielőtt megszületett, látta a házukat ( most nem abban a házban laknak, és az unokaöcsém - elméletileg- nem emlékezhetne rá) felülről.
Majd hirtelen feláém fordult, és valami egész furcsa hangsúllyal ezt mondta:
- "Lajoska, te tudtad, hogy az Isten egy anyuka?"
Hát, valamikor biztosan jól tudtam... Mindenesetre, ez is megerősített abban az elég régóta vallott nézetemben,hogy az Istennő magasabb rendű principium, mint az isten.

a gyerekek összehordanak hetet-havat. mindent kombinálnak amit hallanak, aztán előadják, hogy teszteljék a reakciót. ez véleményem szerint a szocializációs folyamat része. azt a kijelentését hogy az isten egy anyuka, hallhatta akár az oviban is valamelyik gyerektől, akinek talán az anyja mondta. persze a gyerekeknek megvan a maguk látásmódja amit még nem torzítottak el a társadalom által gerjesztett kötelező érvényű dogmák, de ez nem azt jelenti, hogy minden úgy van ahogy ők mondják sokkal inkább a felfogásuk, a gondolkodásmódjuk az ami érdekes, nem a kijelentéseik.

Valka!

Szerintem nem arról van szó, hogy össze-vissza beszélnek a gyerekek.
Persze nagy a képzelő erőjük, mondhatni egy "képzelt mesevilágban" élnek.
( Azt se tudják, hogy működik ez a világ. Mi se. Vagy egy pici fogalmunk van valamiről. )
Abban igazad van , hogy feltétlenül nem kell fogadni amit mondanak.
De egyedi esetekben érdemes odafigyelni mit "képzelegnek".

Átolvasva az ittenieket, csodálkozom, hogy senki nem említtette (de lehet, hogy nem vettem észre) a legkézenfekvőbb okot:

A Földi élet - jellegéből adódóan - alapvető jellemzője, hogy nem emlékezhetünk előző életeinkre.
Itt a Földön mindenki ateistának születik, mondhatni ez a lényege itteni pályafutásunknak. Mint magára hagyott gyermekek, Isten megóvó gondviselése nélkül kell leélnünk a testi életünket. Meg kell tapasztalnunk a kiszolgáltatottságot, a magányt, az elveszettség érzését, szóval egy istentelen világ minden iszonyatát.

A helyzet mégsemg elkeserítő, van egy "fegyverünk", a józan ész. Isten rengeteg nyomot hintett ebbe a cudar világba: aki felfedezi Isten lábnyomát a Földi sivatagban, azt elönti az az érzés, hogy idegen ebben a világban. Úgy érzi, méltatlan körülmények között él, ő nem is ide való, valami fura honvágyat érez egy emberarcubb világ után, sőt néha valami édes nosztalgiát tapasztal egy megfogalmazhatatlan valami iránt.

Tehát, ha "szabad lenne" emlékeznünk előző életeinkre, akkor épp a lényeg veszne el, a Földi élet fontos jellemzőiből.

Nem rossz, köszönjük!

Kedves Pezo!

A leírtak bennem is fölkeltettek egyfajta gondolatmenetet. Bennem is sokszor (és szerintem itt valamennyiünkben) is felébredtek már ilyen, vagy ehhez hasonló érzések. Mindenképpen kellemes és elgondolkodtató, érzésbeli!

Köszönjük!

Üdvözletem mindenkinek!

Udv Pezo :mrgreen:

Nyilt uzenet formajaban, oszinte gratula a marcius 17. soraidert !!!
Nem lehetett volna ilyen egyszeruen es nagyszeruen megfogalmazni.
Es ahogy Tyrael professzor is raerzett, valamennyien osztjuk ezket.
Talan vannak eggyesek, ugy mint en is, hogy ugy erezzuk ... van egy angyalka (vagy tobb ...)
aki beleszol, finoman, ha rossz uton vagyunk. Azonkivul meditacioval (vagy hasonlokkal ...)
megtudhatunk eggyet -mast az elozo eleteinkbol.
De nem sokat ...

De ez csak maganvelemeny, es egyaltalan nem akartam "felhigitani" azt amit olyan szepen meghataroztal.

...sőt néha valami édes nosztalgiát tapasztal egy megfogalmazhatatlan valami iránt.

szabadság

Én nem csak szabadságot érzek ilyen lelkiállapotban, hanem tudom hogy van egy világ ahová tartozom...ez itt csak valami átjáró, egy felkészítés nagyobb nemesebb létezésre.

Nos igen.
Divatos az ilyen "lelkiállapotokat" a materiallista pszichológia szemszögéből magyarázni, és lealacsonyítani azzal, hogy ezek nem mások mint egyszerű vágyak meggyöződéssé válása, és csak egyfajta védekezési stratégia az élet szörnyűségeivel szemben.
Pedig ez nem minden esetben igaz. Mint mindenkit általában, engem is sok sorscsapás, gyász, méltatlanság ért. És ha már végkép elveszettnek látszik minden, mit tesz az ember? Elkezd kutatni a világ vallásai között, hogy megtalálja az igazságot. Igen ám, de kevés kivételtől eltekintve az igazság ilyenkor gyakran egyenértékű azzal ,hogy melyik tan tetszik a legjobban. Ezt a hibát el kell kerülni.
Én elkerültem. Vallásnélküli vagyok. De meggyőződésem, hogy létezik az Isten, és meggyőződésem, hogy a lelkünk (ami valójában saját önvalónk) öröklétű.
Nem gyakran szoktam üzletelni Istennel, azaz ha bajban vagyok, akkor nem szoktam fogadkozni cserébe azért, hogy "megmentsen". Talpnyaló sem vagyok, azaz nem szoktam "imádni" őt (pl. mint a hívők az istentiszteleten) azért, hogy nehogy megharagudjon rám, vagy nehogy megbüntessen.
Imátkozni is csak kivételesen szoktam, pedig ez önmagában véve nem helytelen.
Tény, hogy minden embernek személyreszabott istenképe van, mert objektív istenképet megfogalmazni szinte lehetetlen. Nem is feladatunk ez jelen létezési formánkban.
Istentelen világban élünk. Nem csak azért, mert mi emberek elszúrtuk az egészet, hanem azért is, mert a természetes milliőnk is ezt sugallja: Ragadozó állatok megölik és megeszik nővényevő társaikat. Élősködő növények más növények pusztulása árán élnek. (Még a dalai láma is bogarak százait tapotsta már el,természetesen nem szándékosan)
Tehát a környezetünk is azon az "elven" működik, hogy : Ölj, vagy elpusztulsz. Ha nem akarsz éhenhalni, pusztitanod kell az élőlényeket.
De van az éremnek egy másik oldala: a tapasztalatok nem csak ilyen nyomasztó végkövetkeztetésre vezethetnek, hanem sokkal felemelőbbekre is. Pl logikailag be lehet bizonyítani, hogy a tudat, öntudat nem csak az anyag "mellékterméke", és szavahihető emberek beszámolóinak ezreit olvashatjuk a "túlvilági" tapasztalataikról. (Arról nem is beszélve, hogy pl az amerikai fizikusok, biológusok negyven százaléka hisz Isten létében. Collins, a Human Genom Projekt vezetője egykor ateista volt, mára már meggyőződése,hogy van Isten).
Előző életeinkre - a kivételektől eltekintve - nem szabad emlékeznünk. Miért? Mert ha emlékeznénk rájuk, akkor földreszállt angyalok lennénk és nem Emberek. Halhatatlanságunk és Isten létének ilyen foku tudata kizárná néhány fontosabb megtapasztalandó és megtanulandó dolog létét, nevezetesen az önzetlenséget és a feltétlen szeretetet. Csak valódi bajban nyilvánulhat meg valódi erény. Jelenlegi létformánk és környezete (természet) egy valódi "baj", a valódi erények birtoklása rajtunk múlik. Ha e istentelen(nek látszó) világban ÖNZETLENŰL (tehát nem valamiféle isteni büntetéstől félve, vagy isteni jutalmat várva) válunk jóvá, akkor az örökkévalóság szinpadán a Mesterek tapsát is meghallhatjuk.