Írásaidat itt közzéteheted!

Szabályzat

Moderátorok: Gabe, dkj, aranylaci

Fórum szabályok
1. A megjelentetett írások szerzői jogi védelem alá esnek, akár külön fel van tüntetve, akár nem.

2. A leadott alkotások után semmilyen formában nem lehet anyagi követeléssel élni, a közzététellel a szerző belegyezik szerzeménye további szabad felhasználásába, amennyiben nevét, vagy nickjét feltüntetik a közzététellel együtt. A megjelentetett mű nem módosítható, szabadon másolható, terjeszthető, előadható, de csak nem kereskedelmi célokra.

3. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint az összes többi hozzászólásra, ami a szerkesztést, ill. a törlést illeti. Mindazonáltal ha az írás már megjelent az oldalon, a fórum üzemeltetője kifejezett kérésre köteles azt eltávolítani, ugyanakkor az általa törölt, vagy bármilyen más módon elveszett írásokért, továbbá a mások által elkövetett szerzői jogsértésekért felelősséget nem vállal.

Nagy vonalakban ennyi, de azt meg kell jegyeznem, hogy az ide vonatkozó jogszabályok meglehetősen kiismerhetetlenek, egy esetleges incidens kapcsán eléggé nehézkes lehet érvényesíteni ezeket a jogokat. Szóval aki biztosra akar menni, az előbb jelentesse meg a művét egy olyan médiumon, ami kiemelt módon garantálja számára a szerzői jogokat, esetleg saját weboldalán tegye közzé, mielőtt további terjesztésre bocsájtja. Az sem hátrányos ebből a szempontból, ha saját nevét is odabiggyeszti a nick mellé.


Irányelvek:

Csak saját kútfőből származó írásokat tegyetek itt közzé, a többit az ajánló és kibeszélő megfelelő rovatában kéretik elhelyezni!
Kritizálni lehet, de kérem, hogy ezt mindenki kultúremberhez méltóan tegye. A sértő, vagy akárcsak bántó, lehúzó jellegű hozzászólások törlésre kerülnek.
Ez egy irodalmi jellegű topic, a hozzászólások tartalmilag azért lehetőség szerint ehhez alkalmazkodjanak. Kérek mindenkit, hogy mellőzze a hosszantartó csevegéseket!
Amennyiben a mű hossza túlmegy egy hozzászólásban megjelentethető ésszerű határon, inkább egy nagyobb tárhellyel rendelkező oldalra töltsétek fel és aztán linkeljétek be ide.
Saját zeneszerzemények, festmények, egyéb alkotások is jöhetnek ide.

Minden alkotás legyen egy külön téma, így bárki hozzászólhat és nem fog a sok alkotás és hozzászólásaik összekeveredni!

Jó szórakozást mindenkinek!
Avatar
User

Gabe

Rang

Site Admin

Site Admin
Hozzászólások

1102

Csatlakozott

2005.07.09. 00:53

Tartózkodási hely

Pécs

Szabályzat

Szerző: Gabe » 2008.06.10. 08:43

Fórumunkban csak az egyszeri regisztrációs folyamat elvégzése után, az általad választott azonosító és a hozzá tartozó jelszó használatával teheted közzé kérdéseidet, üzeneteidet, kommentárjaidat.

A regisztrációhoz egy loginnév, egy jelszó és egy érvényes e-mail cím megadása szükséges. Amennyiben az általad választott azonosító már használatban van, nem fogsz tudni regisztrálni az adott néven: ez esetben kérlek, válassz másikat.

Kérlek, hogy olvasd el figyelmesen az itt található szabályokat. A fórum használatával, a regisztrációval elfogadod az itt leírtakat, és elismered, hogy elolvastad és megértetted a fórum használatának feltételeit, és hogy ezek be nem tartását hogyan szankcionáljuk.

A fórum bárkinek lehetőséget nyújt az adott témaköröket érintő szabad véleménycserére, ám annak érdekében, hogy a hozzászólók jogai ne sérüljenek a fórum használata során, felhívjuk figyelmedet a következő szabályokra, melyek minden hozzászólóra egyformán vonatkoznak a fórumon.

Szabályzat

Aranyi László fóruma moderált. Ezt a tényt és a szabályokat a felhasználók a fórumba való belépéssel elfogadják. A szabályok el nem olvasása nem mentesít a felelősség alól.

Moderálási alapelvek:

A fórum szabályait megszegő hozzászólásokat/témákat külön értesítés nélkül töröljük. Amennyiben egy fórumozó a fórumszabályzatban foglaltakat megszegi, és ezért a fórum moderátorainak bármilyen módon változtatni kell az érintett témakör, vagy a topik összetételén (pl. topiktörlés, hozzászólás törlése), az illető figyelmeztetésben részesül.

Bizonyos, nagyon kirívó esetekben, a fórumozó azonnal és végérvényesen kizárható.
Az a felhasználó, aki kitiltása ideje alatt valamilyen módszerrel visszatér a fórumra, ezzel megszakítva büntetését, azonnal végleges kitiltást kap büntetésképpen.

Regisztráció szabályai:

• Regisztrációkor valós e-mail cím megadása kötelező.
• Tilos ismert személyek nevének választása (politikusok, színészek, sportolók, stb.).
• Tilos továbbá a közízléssel ellentétes és a hatályos magyar jogszabályokba ütköző
név választása (pl. tiltott önkényuralmi jelképek használata).
• A szabálysértő regisztrációkat értesítés nélkül töröljük.

Avatarok használata:

• A feltöltött Avatarok fájlmérete maximum 71680 bájt (70kb) lehet (ez a simán
belinkelt Avatarokra nem vonatkozik).
• Az Avatar minimális mérete 20x20, maximális mérete 150x150 pixel lehet.
• Avatart feltölthetsz a számítógépedről, illetve egy weblinkről, vagy egy oldalról
belinkelheted (ez nem lesz feltöltve az oldal tárhelyére).
• Az animált Avatar használat megengedett.
• Ha valaki olyan Avatart állít be magának, mely törvénysértő, esetleg másokat sért,
akkor a felhasználó Avatarja törlésre kerül. Ha az Avatar kirívóan sértő, akkor a
felhasználó azonnali kitiltásban részesül.

Aláírás használata:


• Az aláírás maximum 255 karakter lehet.
• Maximum 1 linket tartalmazhat.
• Maximum 160x160 pixel méretű kép engedélyezett az aláírásban.

Témák szerkesztése:

• Nem a téma tartalmára vonatkozó cím, illetve semmitmondó cím esetén.
• Már létező hasonló téma esetén a kérdést azzal összevonjuk.
• A fórum tartalmától eltérő téma nyitása esetén áthelyezzük.
• A témák tartalmában, illetve címében lévő helyesírási hibákat a moderátorok
kijavíthatják.
• Továbbá minden egyéb feltétel teljesülése esetén, amely a hozzászólások törlésére
is vonatkozik.


Hozzászólások szerkesztése:

• A moderátor átszerkesztheti azokat a hozzászólásokat, amelyek kirívóan
kulturálatlanul lettek megírva, de a hozzászólás eredeti tartalmát nem érintve.
• A *-ozás, vagy más jellegű, jelentést nem módosító nyelvezeti eszközök
használata ($ S helyett, pontok beleillesztése, @ a helyett stb.) esetén.
• Kísérletet tehet a hibás linkek helyreállítására.
• Felesleges idézetek eltávolítása. Ne idézd a közvetlenül előtted szólót (ha az
időrendben utolsó hozzászólásra válaszolsz, ne a hozzászólás melleti Válasz
gombot használd).
• Piros (vagy ahhoz nagyon hasonló) szín használata, ez az adminisztrátoroknak és a
moderátoroknak van fenntartva.
• Továbbá minden egyéb feltétel teljesülése esetén, amely a hozzászólások törlésére
is vonatkozik.

Hozzászólások törlése:

• Mások szólásszabadságának csorbítására alkalmas hozzászólások, fenyegetés,
személyeskedés, rágalmazás, emberi méltóság
megsértése, a vitapartner lejáratása, szidalmazása, minősíthetetlen hangnem.
• Üres hozzászólások, illetve a véletlenül duplán beírt hozzászólások egyike.
• Moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása.
• A kulturált, folyamatos társalgást feltűnően és szándékosan akadályozó és zavaró,
agresszív vagy off-topic hozzászólások.
• Céltalanul vitát szító hozzászólások.
• Bárki személyes adatának (pl. név, munkahely, lakhely, beosztás) engedély nélküli
közzététele.
• Szándékos flood és reklám esetén.
• Piramisjátékok, lánclevelek (ingyenesek is)
• Torrent fájlok és egyéb P2P linkek (ed2k, magnet, stb.)
• Torrent meghívó kérés és felajánlás
• Tiltott önkényuralmi jelképek, politikai és/vagy vallási témák, káromkodás, trágár
szavak és kifejezések használata.

A fórumon egy felhasználó nevét az adminisztrátorok tudják megváltoztatni, de csak és kizárólag indokolt esetben.

Ha egy témához szeretnél hozzászólni, akkor a "Válasz" gombot használd, NE a "Jelent" gombot. A "Jelent" gombbal a Staff tagjainak küldesz üzenetet.

A hozzászólásokban nincs korlátozva a karakter szám és a képek maximális mérete 640x480 pixel lehet. Ennek ellenére megkérek mindenkit, hogy a hozzászólásokat ne tömjétek tele képekkel és, ha lehet ne írjatok oldalnyi hosszúságú hozzászólást.

Olvasd el az előzményeket, mielőtt hozzászólsz! Bosszantó egy témán belül többször is ugyanazt a kérdést látni.

Keress a témák közt, mielőtt újat nyitsz! Már eleve vannak megválaszolt kérdések, ezekben keresni is tudsz kulcsszavak alapján, hátha kiderül, hogy már meg is oldották a problémádat.

A cenzúra szótár kikapcsolása nem engedélyezett a felhasználók számára.

Ez egy fórum. Ne e-mailben vagy MSN-en kérj segítséget, hanem tedd fel a kérdésedet, úgy többen tudnak segíteni és a megoldás a többiek számára is kereshetővé válik.

A privát üzenetekben a csatolmányok és a flash animációk küldése nem engedélyezettek.

A fórum színvonalának emelése, megtartása érdekében igazodjatok a magyar helyesírás szabályaihoz és próbáljatok meg közérthetően fogalmazni.

Rossz helyre nyitott témádat, duplikált topikokat, felesleges/nem kívánatos hozzászólásokat töröltethetsz a moderátorokkal. Használd a Jelent gombot és megfelelő indoklással küldd el a fórum házigazdájának.

Amennyiben nem értesz egyet a házigazda döntésével kérlek, elsősorban vele próbáld meg tisztázni a vitás kérdéseket privát üzenetben vagy e-mailben. Ha úgy érzed, nem tudtok dűlőre jutni, megkeresheted az egyik moderátort, aki biztosan ki fogja vizsgálni az esetet.

Ha egy fórumozó szándékoltan megtévesztő módon állítja be a házigazda döntését, azonnali és végérvényes kizárásban részesül.

Az oldal nem tárol fájlokat, csak más weboldalakon elhelyezett tartalomra mutató linkeket. A hozzászólásaikért csak és kizárólag a felhasználók vállalnak felelősséget.
A fórum adminisztrátorai, moderátorai nem tudnak és nem is vállalnak felelősséget az oldalon elhelyezett anyagok jogszerűségét illetően. A személyiségi valamint szerzői és szomszédos jogokat sértő hozzászólásokat megalapozott indokú kérésre eltávolítjuk az oldalról, a felhasználót szankcionáljuk.

A fórum üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy bármilyen előzetes figyelmeztetés és indoklás nélkül hozzászólásokat, topikokat, vagy felhasználókat távolítsanak el a fórumról.


A szabályok el nem olvasása (illetve tudomásul nem vétele) nem mentesít a felelősség alól!
"Nektek embereknek szemeitek vannak, hogy lássatok, és mégsem láttok semmit"

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

Powered by phpBB ®
cron