Írásaidat itt közzéteheted!

Op-art

Moderátorok: Gabe, dkj, aranylaci

Fórum szabályok
1. A megjelentetett írások szerzői jogi védelem alá esnek, akár külön fel van tüntetve, akár nem.

2. A leadott alkotások után semmilyen formában nem lehet anyagi követeléssel élni, a közzététellel a szerző belegyezik szerzeménye további szabad felhasználásába, amennyiben nevét, vagy nickjét feltüntetik a közzététellel együtt. A megjelentetett mű nem módosítható, szabadon másolható, terjeszthető, előadható, de csak nem kereskedelmi célokra.

3. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint az összes többi hozzászólásra, ami a szerkesztést, ill. a törlést illeti. Mindazonáltal ha az írás már megjelent az oldalon, a fórum üzemeltetője kifejezett kérésre köteles azt eltávolítani, ugyanakkor az általa törölt, vagy bármilyen más módon elveszett írásokért, továbbá a mások által elkövetett szerzői jogsértésekért felelősséget nem vállal.

Nagy vonalakban ennyi, de azt meg kell jegyeznem, hogy az ide vonatkozó jogszabályok meglehetősen kiismerhetetlenek, egy esetleges incidens kapcsán eléggé nehézkes lehet érvényesíteni ezeket a jogokat. Szóval aki biztosra akar menni, az előbb jelentesse meg a művét egy olyan médiumon, ami kiemelt módon garantálja számára a szerzői jogokat, esetleg saját weboldalán tegye közzé, mielőtt további terjesztésre bocsájtja. Az sem hátrányos ebből a szempontból, ha saját nevét is odabiggyeszti a nick mellé.


Irányelvek:

Csak saját kútfőből származó írásokat tegyetek itt közzé, a többit az ajánló és kibeszélő megfelelő rovatában kéretik elhelyezni!
Kritizálni lehet, de kérem, hogy ezt mindenki kultúremberhez méltóan tegye. A sértő, vagy akárcsak bántó, lehúzó jellegű hozzászólások törlésre kerülnek.
Ez egy irodalmi jellegű topic, a hozzászólások tartalmilag azért lehetőség szerint ehhez alkalmazkodjanak. Kérek mindenkit, hogy mellőzze a hosszantartó csevegéseket!
Amennyiben a mű hossza túlmegy egy hozzászólásban megjelentethető ésszerű határon, inkább egy nagyobb tárhellyel rendelkező oldalra töltsétek fel és aztán linkeljétek be ide.
Saját zeneszerzemények, festmények, egyéb alkotások is jöhetnek ide.

Minden alkotás legyen egy külön téma, így bárki hozzászólhat és nem fog a sok alkotás és hozzászólásaik összekeveredni!

Jó szórakozást mindenkinek!
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2011.09.04. 15:05

Laca, már nem is tudnám kinőni! :)
Különben is én végig kitartottam!
45-ben kitartottam, 56-ban is kitartottam, 89-ben és 2006-ban is kitartottam - ja, akkor nem volt semmi! :D
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2011.09.04. 16:17

Jó szokásod kísérjen életed végéig! :)
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2011.10.24. 12:50

Sziasztok,

múlt héten előkerült ez a régi képem.
Úgy megörültem neki, hogy ki is raktam a nappaliba,
és most ide is.
Remélem ez is elnyeri a tetszésetek.

Bedecs Tivadar
Csatolmányok
HPIM3115_strech_30.jpg
Alfa '98
HPIM3115_strech_30.jpg (28.77 KiB) Megtekintve 8972 alkalommal.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Alfa 2011.10.24. 16:15-kor.
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2011.10.24. 16:13

Kösz Alfa! :) Nemcsak érdekes de dimenziós is, lehet kalandozni benne! Hol mélysége van máskor meg felém közeledik, jó lett gratula!
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2011.10.25. 09:20

Igen - jól látod Laca, ez az én kis útvesztőm. :)
Jó barangolást!
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2011.10.25. 14:59

Köszi relaxációnak sem rossz!
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2011.10.25. 18:53

Szia,

a relaxációról jut az eszembe.
Az egyik ismerősöm valóban ráhangolódott az egyik képemre, és afféle kontemplációs tárgyként használja azt, a legnagyobb meglepetésemre, és örömömre.
Íme a kép:

kapcsolatok_III_strech_30.jpg
Kapcsolatok III
kapcsolatok_III_strech_30.jpg (35.52 KiB) Megtekintve 8948 alkalommal.


Bedecs Tivadar
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Alfa 2012.01.03. 12:44-kor.
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2011.10.25. 20:16

Igen köszönöm, pont ez a lényeg a befelé figyelés a lecsendesedés, ez kép is kiváló! És az benne az érdekes hogy egy idő után mozgásba kezd, dimenziók jelenek meg ha sokáig nézem.
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2011.12.27. 13:13

Pozitív - Negatív
Fekete - Fehér
Jó - Rossz
Jobb - Bal
Bob - Bobek :)
stb.

Kísérletem az értelmezésre.


poz_strech_30.jpg
Pozitív
poz_strech_30.jpg (34.05 KiB) Megtekintve 8849 alkalommal.

neg.strech_30.jpg
Negatív
neg.strech_30.jpg (35.79 KiB) Megtekintve 8849 alkalommal.



Bedecs Tivadar
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Alfa 2012.01.16. 20:27-kor.
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2012.01.02. 10:02

Jó lett ez is, egészen jó! :) Ahogy tovább bámulom egészen furcsa szvasztika képzelgéseim támadnak. XD
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2012.01.02. 11:21

Köszönöm laca - szerintem is fellelhető benne ősi motívum!
Így még érdekesebb - összetettebb a kísérlet.
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2012.01.12. 19:14

Egy kedves ismerősöm ajánlotta figyelmembe ezt a videót, a +/- képeim elemzése során.
http://www.youtube.com/watch?v=OpcUz-e4 ... re=related
XD :)
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2012.12.03. 19:22

Vállalom a "kockázatot".
Csatolmányok
kocka_60_strech.jpg
kocka_60_strech.jpg (51.15 KiB) Megtekintve 8356 alkalommal.
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2012.12.04. 07:28

Ez is remek mint az összes többi, gratulálok! Igaz én már láttam a honlapodon, és van ott más is. :)
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2012.12.04. 18:03

Köszi Laca!
Ezt a kockát vetettem el utoljára.
:D

Ez úton kívánok - még mikulás előtt - kellemes ünnepeket, és búékot Laca Neked, és az oldal szerkesztőinek, látogatóinak!
Tisztelettel, Tivadar
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2012.12.04. 18:57

Viszont kivánok minden jót neked! :)
Gondolom ezek után jönnek a körök gömbök?! :)
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2012.12.04. 19:33

Úgy - lehet!
De ki tudhatja azt, hogy mi jön ezután - és miután...!
:)
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2012.12.05. 05:42

Valami csak jön,úgy még nem volt hogy ne lett volna valami... :mrgreen:
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2012.12.05. 19:54

"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2012.12.06. 11:46

"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Op-art

Szerző: Alfa » 2012.12.06. 21:04

Szerintem is lármázzunk vakon,
vagy hallgassunk szemlesütve!
:)
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Op-art

Szerző: Laca » 2012.12.06. 22:15

Ezek olyan események, ( ha lesznek) amibe úgysem szólhatunk bele, tehát eleve meddő dolog foglalkozni vele.
Fő az optimizmus és az életkedv, akkor jön az ihlet is. :)
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
ElőzőKövetkező

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

Powered by phpBB ®