Létélmény: Versben és Prózában

Itt arra van lehetőség,hogy bárki megoszthassa lényegesnek tartott gondolatait. Az irások legyenek tartalmasak,némileg művésziek,és relative rövidek. Úgy érzem,ezzel sok embertársunknak tudunk esztétikai élményt okozni,ezenfelűl pedig iránymutató lehet egy alternatív,tudásban és szeretetben gazdagabb élet felé.

"Minden alkotás legyen egy külön téma, így bárki hozzászólhat és nem fog a sok alkotás és hozzászólásaik összekeveredni!"
bár, hogyha csak pár mondatos életfilozófiák, akkor az tényleg mehetne egy topicba.

TÜKÖRKÉP
Nézem az arcod:
most szomorú vagy
Látom,a bánat
soha el nem hagy
Oly halvány lettél
mint egy fakúlt kép
Szemed is borús
meddig bírod még?
Már remény nélkűl
lázad és szenved
rablánchoz kötött
s meggyötört lelked
Ez nekem is fáj
mert én vagyok te
Legdrágább kincsem
kettőnk élete
Töröld le könnyed
tisztán láss engem!
Magadbgn bizzál
de higyjél bennem!
Gondfelhők fölött
mindig ott a nap
kérjed hát a fényt
mert ki kér,az kap!
Én csak azt kérem
cserébe érte
hogy boldognak láss
tükörbe nézve!

ez tetszik! szerintem az ilyen verseket simán berakhatod új témának, minden egyes alkalommal. ide inkább valami életfilozofálgatások, tépelődések, egyéni mottók jöhetnének.
ennek örömére kerestem is egy régebbit a gépemen:

Minden nap várom a megújhodást, de nem jön el. Végeztem mindennel, azt mondtam nem foglalkoztatnak többé a földhözragadt dolgaim, de eltértem ettől. Nem akartam kínhalált halni. A mókuskerék forog tovább, a dolgok értelme pedig olyan gúnyos mosollyal fordít nekem hátat, amilyen meggyőződéssel vetettem én el magamtól, mikor úgy gondoltam, nem számít semmi. Beléptem ebbe a klubba és jól is éreztem magam, de a felelősségérzet nem engedte tovább haladni a dolgokat. Ismét kicsúszott minden a kezemből és most az megint tök üres. Van azonban valami, ami jobban aggaszt. Mert mégiscsak gyökeret vert bennem egyfajta tudatállapot és nem vagyok elragadtatva tőle. Újból értékrendeket állítottam fel magamnak; Határokat, hogy erős legyek, de a saját szabályaimat sem tartom be. Bár ezek után ez nem meglepő. Hogy lehetek olyan hülye, hogy újból és újból illúziókat kezdek kergetni? Már nem tudok bízni magamban, már mindent elárultam. Ez hihetetlenül szánalmas. Ostobaságot követtem el, mikor azt gondoltam újfent, hogy mégis csak vagyok valaki. De a legijesztőbb az a butulási folyamat, amit a "semmivé" válás váltott ki belőlem, bár lehet, hogy csak rosszul csináltam valamit. Nemrég pedig előtört belőlem egy érzés, amit régen nem éreztem már és csak úgy tudnám jellemezni, hogy egyfajta életkedv. Nagyon régről való és szeretettel tölt el valami megfoghatatlan dolog iránt, valami iránt, amihez mintha tartoznék. Régen ez mindennél többet jelentett, de az azóta lezajlott események tükrében már nem hihető, mintha megtagadnám az egyetlen igaz szerelmet. És hát miért is ne tagadnám meg, mikor az is megtagadott engem. De talán pont ez az amitől ilyen nyomorultnak érzem magam, mert úgy érzem döntenem kéne. Ez viszont ellentmond a tudásom maradékából fakadó belső ösztönömnek és értelmemnek. Nem választok semmit és nem dobok el semmit, mert minden az enyém, nem kell hogy válasszak. Ez talán helytelen abból a szempontból, hogy nem vezet el a célomhoz, de nem akarok specializálódni. Lehet, hogy kéne és már régen beláttam magamban ezt, csak túl gyáva vagyok ahhoz, hogy belemenjek és talán túl gőgös is ahhoz, hogy lesűlyedjek. Mondhatnám, hogy Isten kezében vagyok, de ez nem igaz. Ez a döntés és ami vele jár egyedül az én dolgom és felelősségem, mert szabad akaratot kaptam és használnom is kell, bár ezer dolog befolyásol és a megbocsájtást olyan szintre emeltem, hogy a bűnnek már nincs is értelme.
Úgy tűnik nem tudok elszakadni a cselekvés bűvköréből. El kell kezdenem a helyes úton járni és ez nem könnyű, mert az igazságot nem érdekli, hogy mit tart az ember nyomorult kis én-tudata éppen jónak vagy rossznak. Még nagyon régen azt gondoltam, azért születtem a világra, hogy valami hatalmas dolgot vigyek végbe. Most ez az érzés újból elő-elő tör és szégyenkeznem kell magam előtt, hogy a nem cselekvés flozófiáját választottam utamul. A hitem, ami azzá tett ami vagyok. A hitem, ami miatt akkorát buktam. Az emberi faj vak és nyomorúságos és talán nekem sincs más utam, mint a szenvedés. Talán csak a halál az egyetlen megváltás, de addig is; mit kéne bizonyítanom? Talán saját létjogosultságomat kell bizonyítanom önmagamnak, hogy erőm legyen létezni. És ha semmibe veszem magam, azzal felrúgom a játékszabályokat. De ki nem látta ezt előre?

2007.02.11

Valka,nem értelek. Miért akarsz engem innen kirakni?
Ha nem illik a profilodba ez a hely,akkor TE nyissál neked megfelelőt.

Gratulálok kedves Zsolt, ez nagyon tetszett!

Valka,nem értelek. Miért akarsz engem innen kirakni?
Ha nem illik a profilodba ez a hely,akkor TE nyissál neked megfelelőt.

nem akarlak kirakni csak arra akartam felhívni a figyelmedet, ami a fenti szabályzatban is van. egy olyan mű, melynek művészi értéke van, szerintem jobb, ha külön témaként megy - lásd szabályzat. az ilyen ömlesztett topicba mehetnének a kevésbé irodalmi dolgok, amiket fentebb írtam. bár nekem tulképp tök mindegy
eredetileg is úgy képzeltem, hogy egy topicba mehet minden... de megmondom őszintén, hogy ez a mindennek új téma jobban tetszik, ezért is akartam erőltetni

Nem fognak itt 500-n verset írni , hogy külön topicba menjen.

Valka,nézd meg a topic cimét,majd olvasd el az első hozzászólásomban körvonalazott célt és (tágas) határokat!
Szerintem kristálytisztán fogalmaztam meg a paramétereket! Nincs mit hozzátenni,világos mint a nap. Ne akard átrendezni. Nagyon jó ez igy ahogy van,és nem mellékesen épitő jellegű a szépre és jóra szomjazó emberek számára.
Rólad jut eszembe:
''Tanár: A művész ezzel azt akarta mondani...
Diák: Tanár úr,akkor mértnem azt mondta?''

mint mondottam volt:

KÖNNYEK
Nem tévesztette meg semmi
Bárhova nézel: Ő járt ott!
Ne akarj ellene tenni
lásd te is,amit Ő látott!
Sírt,ha látta a hitetlent
ki szidni merte Istenét
mert rút szívének az volt szent
aki alázatát tépte szét.
Sírt,ha látta a zsugorit
ki levegőt is pénzért ad
kit kapzsisága nem undorít
s utána mi nincs,az marad.
Sírt,ha látta a hazugot
ki hamisságát tagadja
aki már annyit hazudott
mit Sátánnak sem szabadna.
Sírt,ha látta a gonoszt
kit pöffeszt a rosszindulat
ki minden szelídet kifoszt
s ha mást kár ér,ott mulat.
Sirt,mert nem tudta mit tegyen
hiszen annyi rútat látott!
Az által a Rossz hogy veszen
ki még senkinek sem ártott?

úgy vajúdik vélem az élet mint a harmattal a reggel
kicsap engem az égből a földre s mást nem törődik evvel.
várom hát csendben a napot s megváltó sugarát
és felszívódok lassan - s az égben élek majd tovább.

ÉJFÉLI SÉTA
Néha úgy érzem,nem birom
kis szobám hűvös melegét
Fénytelen magányra vágyom
hol nem zavar a sivár lét.
A világ zajától félek
de az éj csendjét szeretem
Ó,hadd jöjjenek az emlékek
míg észrevétlen lépkedem.
S az élet sötét oldalán
hol a gyarlóság így ragyog
eldobhatom az álruhám
és szégyen nélkűl sírhatok.

ÖNZŐ FAJ
Önző faj -
pénz és hatalom van veled
Önző faj -
e kettő a te istened!
Önző faj -
hiú vágyad elvesz mindent
Önző faj -
majd megtudod,hogy milyen lent!
Önző faj -
nézd,a sírdgödröd már nyitva
Önző faj! -
ez lesz a fejfádra írva!
Önző faj -
nem sirat meg téged senki
Önző faj -
sosem tudtál Ember lenni!

KARÁCSONYI GYERMEK
A havat sodró jeges szél
egy pillanatra meg nem állt
S míg kint tombolt a fagyos tél
meleg szobákban angyal járt.
Karácsony első napk volt
amikor ő világra jött
és ha sírt,néki szél dúdolt
a város házai fölött.
Bár néki is szólt akkor
szeretetről dicső ének
mint gyöngyszínű havon a por
oly szűrkék lettek az évek.
Szíve szavait kiöntve
verset írt tizenévesen
De a papír nem tűrhette
hogy a betű könnyes legyen.
Lassú évek marták lelkét
míg viharban ment előre
mely sok-sok álmát tépte szét
mire felnőtt lett belőle.
De most,évtizedek múltán
eszmél az egykor volt gyermek!
Ime,annyi halál után
az álmai újjászületnek!
Szeretetre éhes szívvel
emlékekbe mártja tollát
s búsan ír,bár mosolyt színlel
míg múltba néz könnyein át.
Titkolná lehajtott fejjel
mégis megmondom azt,ki ő
Tudom,nem sértem meg ezzel
hisz ő én vagyok,a Költő.

penna_1215024_2103_n.jpg (21.95 KiB) Megtekintve 9308 alkalommal.

Hahó! Várom a kritikákat. Csak bátran,nem sértődök meg.

HÓLEPTE RÓZSÁK
Szomorkásan néz a költő
jégvirágos ablakon át
Megállt,megdermedt az idő
s nem viszi tova bánatát.
Szíve lángolt még tavasszal
Ó,bárcsak Ámor járna itt!
Kertje tele volt rózsákkal
ő rájuk bízta álmait.
Nyár! Színes lett,mi kifakúlt
s övé lett,amit úgy kívánt
Sosemvolt szerelemre gyúlt
egy földi jó tündér iránt.
A Nap vezette hozzája
s mindíg vörös rózsát adott
mígnem a kedves szobája
szép rózsakertté változott.
De más volt az Élet terve
a sors kegyetlenné lett
Ahogy adta,el is vette
tőle,kit olynagyon szeretett.
A költő nézi a kertet
s miként a tél rá havat hint
bús szíve ugyanúgy reszket
mint a rózsafák odakint...

havas rózsa.jpg (4.17 KiB) Megtekintve 9268 alkalommal.

KUTYÁM EMLÉKÉRE
Tiz éve hozámkerűlt egy aranyos kutyakölyök. Bundás-nak neveztem el,mert középhosszú barna szőre volt,fehér foltokkal. Két éves korára közepes nagyságú,büszke tartású ebbé fejlődött. Szabadidőm nagy részét vele töltöttem,játszottam vele mint egy kisgyerek,együtt jártuk az erdőt-mezőt. Olyankor elfeledtem a hétköznapok gondját-baját,úgy éreztem,az élet szép és jó. Igen,igazi barát volt és önzetlenűl szeretett.
Hat éves volt,amikor egy nap súlyos epilepsziás rohamok törtek rá. A földhöz vágódott,görcsösen rángatózott,habzott a szája. Ez naponta többször megismétlődött. Az állatorvos azt mondta,nem sok esély van a sikeres kezelésre. Sajnos igaza lett.
Én teljesen kétségbe estem. Azt hittem beleőrülök,mikor vonaglani láttam. Ez nem lehet igaz! - orditotta egy hang bennem. De bizony igaz volt,kőkemény,kegyetlen valóság!
Tizenhat nap múlva váratlan dolog történt. Arra ébredtem,hogy eltűnt a kutyám. Többször bejártam a környéket,hivogattam,kérdeztem mindenkit nem látta e? Három napon át kerestem,de nem találtam. Végleg elment.
Azóta négy év telt el. A fájdalom enyhűlt,de még mindig hiányzik. Gyakran eszembe jut meleg barna szeme,ahogy hálásan rámnéz. Ez a kutya életével és halálával megtanitotta nekem,hogy mi a feltétel nélküli szeretet. És arra is megtanitott,hogy erősebb vagyok annál,mit valaha is hinni mertem volna.
Bundás! Köszönöm,hogy mellettem voltál! Nyugodj békéken.

Szép történet, Zsolt!

És hogy mennyire igaz!
Én is szolgálhatok egy bundás történettel.

Valóban Bundi volt a kutyusom neve, kölyök korától neveltem - egy foxi fejű német-juhászt kell elképzelni.
Kezelhetetlen óriás barom volt, szelíd bársonyos tekintettel.
Állandó probléma volt vele, éjjel vonyított nappal elszökött.
Egyszer azt kívántam hogy bárcsak eltűnne.
És eltűnt.

Azóta már két kutyám volt, és jó gazdi lettem - azt hiszem!

Kösz Alfa!
Igaz és szomorú a történetem. Bizony,egy kutya nagyon sokat jelenthet az embernek. Akik ezt nem értik meg,azok még csak a nagybetűs Út elején tartanak.

Pár életfelfogásom...
Ellenségeidnek bocsájts meg...aztán végez velük.
Akinek igaza van az a vesztes.
Ha egyedül vagy úgy érzed, éppen akkor nem vagy egyedül.
Megszülettél(?) csak hiszed...mindig is léteztél.
Magadban beszélsz és ijesztőnek tűnik(?), ez a normális, a semminél ez is egyel több.
Amikor azt hiszed ennél rosszabb már nem lehet, akkor vagy még csak az elején...
Jó után jön a még jobb..ha mégsem akkor tévedtél.
Mindenki hazudik, a legnagyobb hazugság hogy van igazság.
Nem vagy bűnös azért mert létezel, nem te akartad így...
Útban vagy(?) állj arrébb és ne nézz hátra.
Minden kezdet nehéz,de a folytatáshoz képest az semmi!
Tanulj sokat hogy ne érts semmit...
Azt hiszed mindened meg van(?) néz meg egy madarat.
Akarsz szabad lenni(?) aludj el...
Nincsenek terveid(?) nem is lesznek.
Van rajtunk kívül értelmesebb élet(?) csak az van...
Kell egy kutya hogy lásd van aki szeret is.
Ha nem lenne nő a világon te sem lennél.
Árt a cigi(?) a golyó ártalmasabb.

Na ennyi pedig nem is ittam, igaz meleg van....

AJTÓ EGY MÁS VILÁGRA
Nézem a házam ajtaját
tudom,hogy mi van mögötte
Szobák,hol napjai javát
én,a Nevenincs töltötte.
Most csak állok az ajtónál
furcsa,de nyitni nem merem
s bár jobbat sejtek a rossznál
mégsem mozdúl meg a kezem.
E házat mikor távoztam
némán,üresen hagytam itt
Most érzem,valami bent van
és feszítí szét falait.
Ahogy múlnak hosszú percek
egyre jobban dobban szivem
De azértis bátor leszek!
Lássuk mi van bent,és mi nem?
Az ajtót tétován nyitom
Lassan,megfontolva tárúl
Már nem üres a ház,látom!
Belépek,s az ajtó zárúl...
Neked is lesz ilyen napod!
S ha gyenge karod kitárja
atólfogva a bejáratod
ajtó lesz egy más világra.