Írásaidat itt közzéteheted!

Létélmény: Versben és Prózában

Moderátorok: Gabe, dkj, aranylaci

Fórum szabályok
1. A megjelentetett írások szerzői jogi védelem alá esnek, akár külön fel van tüntetve, akár nem.

2. A leadott alkotások után semmilyen formában nem lehet anyagi követeléssel élni, a közzététellel a szerző belegyezik szerzeménye további szabad felhasználásába, amennyiben nevét, vagy nickjét feltüntetik a közzététellel együtt. A megjelentetett mű nem módosítható, szabadon másolható, terjeszthető, előadható, de csak nem kereskedelmi célokra.

3. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint az összes többi hozzászólásra, ami a szerkesztést, ill. a törlést illeti. Mindazonáltal ha az írás már megjelent az oldalon, a fórum üzemeltetője kifejezett kérésre köteles azt eltávolítani, ugyanakkor az általa törölt, vagy bármilyen más módon elveszett írásokért, továbbá a mások által elkövetett szerzői jogsértésekért felelősséget nem vállal.

Nagy vonalakban ennyi, de azt meg kell jegyeznem, hogy az ide vonatkozó jogszabályok meglehetősen kiismerhetetlenek, egy esetleges incidens kapcsán eléggé nehézkes lehet érvényesíteni ezeket a jogokat. Szóval aki biztosra akar menni, az előbb jelentesse meg a művét egy olyan médiumon, ami kiemelt módon garantálja számára a szerzői jogokat, esetleg saját weboldalán tegye közzé, mielőtt további terjesztésre bocsájtja. Az sem hátrányos ebből a szempontból, ha saját nevét is odabiggyeszti a nick mellé.


Irányelvek:

Csak saját kútfőből származó írásokat tegyetek itt közzé, a többit az ajánló és kibeszélő megfelelő rovatában kéretik elhelyezni!
Kritizálni lehet, de kérem, hogy ezt mindenki kultúremberhez méltóan tegye. A sértő, vagy akárcsak bántó, lehúzó jellegű hozzászólások törlésre kerülnek.
Ez egy irodalmi jellegű topic, a hozzászólások tartalmilag azért lehetőség szerint ehhez alkalmazkodjanak. Kérek mindenkit, hogy mellőzze a hosszantartó csevegéseket!
Amennyiben a mű hossza túlmegy egy hozzászólásban megjelentethető ésszerű határon, inkább egy nagyobb tárhellyel rendelkező oldalra töltsétek fel és aztán linkeljétek be ide.
Saját zeneszerzemények, festmények, egyéb alkotások is jöhetnek ide.

Minden alkotás legyen egy külön téma, így bárki hozzászólhat és nem fog a sok alkotás és hozzászólásaik összekeveredni!

Jó szórakozást mindenkinek!
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2011.08.31. 15:03

AZ ÚT
Járni a mezőket
a nyári ég alatt!
Ó,e kedvtelésem
mindmáíg megmaradt.
Poros az út,amely
a réten át vezet
de virágok szegik
s illatuk élvezet.
Szinűkkel biztatnak:
jó,hogy megszülettél!
S én elhiszem nekik
bár port fúj rám a szél.
Török Zsolt
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2011.09.13. 17:46

ÚJ IDŐK HARCOSA
Szomjazó keselyűk
repűlnek az égre
mert a nyugvó Napnak
ráömlött a vére.
Kies bércek ormán
kristályos köd lebeg
Sűrű leple alatt
rút sasok költenek.
Tébolyúlt szél serken
zúgva a völgyön át
Egy büszke ódon vár
legyőzi ostromát.
Falát repkény folytja
udvarán temető
Ott tart fogva engem
tengernyi hideg kő.
Ki voltam? - kérdezed
Nézd,hogy lapoz a szél
a Sors könyvében,mely
egy új hősről mesél!
Ő lesz némáknak a Szó
sötétségben a Fény
gyengék közt az erős Kéz
s bűn helyett az Erény.
Lásd,a csontjaimat
rég belepte a gaz
Új Idők Harcosa -
mostantól Te vagy az!
Török Zsolt
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2011.10.05. 20:22

FÉNY ÉS ÁRNYÉK
Nézd az erdő mélyét!
Rejti s tárja magát
midőn a lombokat
fénypászták szövik át.
Ott küzd árny a fénynyel
és a fény az árnynyal
míg istenük a Nap
tőlük messze szárnyal.
Az árnyat elűzni
fénnyel nem lehet
mert az fénytől,s a fény
a Naptól született.
És ha életed útja
erdőn vezet áłtal
békülj meg sorsoddal:
a Fénynyel és Árnynyal.
x.jpg
x.jpg (27.22 KiB) Megtekintve 7778 alkalommal.
Török Zsolt
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Laca » 2011.10.05. 20:48

Szép és a kép is illik hozzá! :)
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2011.10.10. 04:50

"Szép és a kép is illik hozzá!'"
Kösz az elismerést. :)
Csak azt nem értem,hogy más.mértnem ír ide verset,vagy rövid prózát? :?:
Török Zsolt
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Laca » 2011.10.10. 07:05

Gondolom amiért zongorázni sem tud mindenki. :D
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Valka

Rang

Fanatikus UFO hívő

Fanatikus UFO hívő
Hozzászólások

939

Csatlakozott

2008.04.29. 18:50

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Valka » 2011.10.14. 15:50

eddig ez a versed tetszik a legjobban! :D
a bűntudat nem helyettesíti a tudatosságot!
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2011.10.16. 09:51

AZ IDŐK VÁNDORA
Ruhám szétszakadt
Az erőm elfogyott
Reményem sincs már
A hitem megkopott.
Lépteim nyomán
hervadó virágok
Szemem fénybe néz
vakít,s nem látok.
Bölcsek börtöne
az örök szabadság!
Általa zöldell
minden elszáradt ág!
Ézért nem adom fel
ha minden elveszett
Számomra a vég is
jelenthet kezdetet.
S lám,ezernyi élet
szilánkja hull reám
Fájó sebet vág
a szívem oldalán.
Ami kedvemre volt
mind elfedi a föld
s az idővándor
bennem testet ölt.
Török Zsolt
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2011.10.16. 10:07

TÙL MINDEN ROSSZON

Vihar tépte úton
megyek tétován
A sápadt őszi fény
fakón hull reám
Villámszántott arcom
forró lázban ég
Szivem mélyén tőle
megolvad a jég

Volt idő,mikor fájt
a kínzó magány
s az,hogy nevet rajtam
egy mást választó lány
Nevettem hát én is
nehogy meglássa:
Két szép kezével
a síromat ássa

Volt idő,mikor fájt
hogy nincs barátom
Ha tükörbe nézek
arcomat sem látom
Lám,az ember senki
igaz társak nélkűl
Sorsom könyve itt is
üres lett,emlékűl

Volt idő,mikor fájt
hogy pénzem sincsen
E földön a semmit
adják csak ingyen
Amit kincsnek hittem
mind porrá változott
s könnyű élet helyett
csak nyomort hozott

Az emlékeim útját
búsan járom én
Csak zord idő kísér
és köddé vált remény
Őszi viharfelhő
könnyet ejt reám
Vele sírok én is
most szívből,igazán.
Török Zsolt
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2011.10.18. 14:54

ÖRÖKSÉG
Ment,csak ment rendületlen
halálszag áradt belőle
Ölni tudott szűntelen
lrgalom távol állt tőle.

Vértje alatt düh háborgott
a keze nyomán vér fakadt
s míg éljenezte száz torok
ezreknek szíve megszakadt.

Ó,te vétkekkel terhes múlt
te latrok bűnös világa!
A gyűlölet magja jó földbe húllt
s most nyíl örökséged virága.

És ha magját ott szórja szét
ahol a zsarnok vérengzett
mi megmarkoljuk fegyverét
és áldjuk azt a két kezet...
Török Zsolt
Avatar
User

mjjbaba

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

37

Csatlakozott

2010.04.13. 14:09

Tartózkodási hely

Marosvásárhely

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: mjjbaba » 2011.11.22. 14:06

“ÜTEMEK”

Kipkopok halmaza az élet.
Minden kopog ,
,mindenki kopog.
A szó is,
a látás is,
az érzelem,
az értelem….
Mily szépen hangzik:
Kipp-kopp
Kipp-kopp
Könnyed.
De mi lesz,
ha súlyosul a Kipp,
És agyonüti a Koppokat???
**********************************************
“KÖVETKEZTETÉSEK”

KÉT PONT KÖZT A
LEGRÖVIDEBB AZ EGYENES…
Két szem közt:
a látás,
Két kéz közt:
a kézfogás,
két száj közt:
a csók,
Két szédült lélek közt:
a szerelmes test,
két ember közt az:
ÉRTELEM..
****************************************
“EGY VILLANYFA GONDOLATA”

Én villanyfa vagyok.
Mindnyájan azok vagyunk.
Kitartóak erősek,
hisz betonból nőttünk.
Megvilágítunk egy bizonyos
útszakaszt,
megvilágítjuk útjainkat.
S ott ahol sötétség marad:
mások világítanak.
**********************************
"Az Univerzumban az- az érthetetlen ,hogy megérthető" ...Einstein
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Laca » 2011.12.23. 09:53

Várakozás

A várakozás teszi széppé, reménykedve hogy minden ember szeretetet akar remél.
Ahogy közeledik a Karácsony lelkem ürességét valami furcsa gyermeki vágy járja át mint egykoron.
Tudom ábránd csupán azt hinnem hogy mindenki így várakozik, de talán megnyílik az emberek szíve és legalább egy estére áthatja a világ minden rejtett zugát a csendes béke.
Régi illatokat érzek újra, elfeledett képek, színek, csillogások, sejlenek át a múlt zavaros ködén.
Aztán ráeszmélek...én a régi karácsonyokat szerettem valójában, amikor még kicsi voltam és hittem a szépben az igazban a biztonságban, mit szüleim nyújtottak nekem.
Ma már tudom ezt a biztonságot nekem kell adnom azoknak akiket szeretek, akik hozzám tartoznak, hogy ők is érezzék ugyanazt amit egykoron én éreztem.
Ettől elmúlik kicsit a varázs...de vigasztal a tudat hogy amikor majd együtt ülünk a gyertyák fényében szenteste, akkor újra megelevenednek a múlt csodás karácsonyai és mindenki érezni fogja hogy egyek vagyunk összetartozunk, nem választ el minket semmilyen magunk emelte fal...legalább egy estére.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!:)
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2011.12.23. 14:10

Boldog karácsonyt! (bár nem kötelező boldognak lenni.) :)
Török Zsolt
Avatar
User

Laca

Rang

veterán

veterán
Hozzászólások

4193

Csatlakozott

2007.08.11. 02:03

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Laca » 2011.12.24. 07:19

Békés Karácsonyt kívánok!
Csatolmányok
karacsony.jpg
karacsony.jpg (49.87 KiB) Megtekintve 7478 alkalommal.
"Emlékezz arra, hogy a csend sokszor a legjobb válasz."
"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének"
"Óvakodj a türelmes ember haragjától"
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2012.01.19. 08:21

CSUJOGATÓ CSOKOR

Belédáll a rugó olykor,
gyógyitson a Bubó doktor!

Jajj a szájad hogy vicsorog!
Landoljon rajt egy bal horog!

Snapszeroztam, és én lökött
a gatyámból húztam tököt!

Jól áll neked a monokli,
olyat kapsz, hogy nem hordod ki!

Kopasz nyakú ez a kakas,
te tépted meg, úgyhogy hallgass!

Három hárem csak az enyém!
a viagra szálljon belém!

A lengőteke felé repül,
nagyot koppan, s elszenderül!

Mióta a Mari babrál,
Nekem mindig félhaton áll!

Seggbelöktek, nem tagadom,
De mit kaptam visszaadom!

Aláhull az ejtett véső,
Józsi felnéz, de már késő.

Ha kinyít a kugli terem,
a golyómat megtekerem.

Anyósomért váltságdíjat?
Legközelebb anyád hijjad!

Jó tánc ez a tüzes szamba,
De mégegyszer ne lépj számba!

A betörő udvart oson,
el fog csúszni libafoson!

Ötöt szólt a hatlövetű,
Rajtam spórolsz te kis tetű?

Fékhiba az ess-kanyarban
dollárt rajzol, ha alant van. :mrgreen:
Török Zsolt
Avatar
User

Valka

Rang

Fanatikus UFO hívő

Fanatikus UFO hívő
Hozzászólások

939

Csatlakozott

2008.04.29. 18:50

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Valka » 2012.04.07. 00:44

verset írok ma este
verset ír, ki önmagát kereste
végülis mi végre szállt le az este
ha nem azért, hogy a reggelt keresse

nehéz köd a múlt
nehéz, kinek szíve hiába gyúlt
lángra, mitöbb tűzbe
örökké a reggelt űzve

keresem hát, mint az őrült darázs
mi cigarettám végén a parázs
épp csak annyira dereng a fénye
hogy rágyújtsak újra ha vége
a bűntudat nem helyettesíti a tudatosságot!
Avatar
User

Alfa

Rang

Kezdő kutató

Kezdő kutató
Hozzászólások

128

Csatlakozott

2011.06.27. 11:32

Tartózkodási hely

Pécs

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Alfa » 2012.04.07. 13:56

Világ proletárjai, dohányozzatok!
"A hit a tudáshoz vezető út."


Alfa
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2012.06.23. 12:04

EGY ISMERETLEN EMLÉKÉRE

A ligeti fák között,
hol a fény sem bánt már,
egy ember ül a padon
s virágszirmokat számlál.
Mélyen elgondolkodva
fűrkészi a nyarat,
míg órák múlnak így el
percnyi idő alatt.
A lelke mélyén szenved,
szívét kétség marja.
El nem ejtett könnyeit
a balsors kicsalja.
Ha újra arra járnék,
megmondanám néki:
Én is tudatlan vagyok,
ki ömagát sem érti.
Lám, te is eltévedtél,
látszatvilágban élsz.
S tán azt kapod, mi üdvös
hogy megtudd, mennyit érsz.
Hiszen minden éremnek
ugye, két oldala van?
Így az élet útja is
füvön megy, vagy sárban.
Vedd észre, a füves út
a sár mellett vezet,
s a kettő közt azt látod
mi eddig is éltetett!
Igen, ezt mondtam volna,
ha kezed elereszt.
De most üres az a pad,
mellette fakereszt.
Török Zsolt
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2012.08.22. 14:57

TÖBBÉ NE SZÁMÍTS RÁM


Figyelj rám barátom:
tudom, nincs véletlen.
Mostmár tisztán látom
mi volt az életem.
Egy tébolyult lőtér,
sok rút csata volt ott,
s a másnak szánt kötél
gyakran engem fojtott.
Én önzetlen voltam,
eltűrtem másokat,
most fekszem félholtan
s nem várok már sokat.
Csak jótékony békét,
gyógyító pihenőt,
a háborúm végét,
s szerető szeretőt.
Te hord tovább mostmár
rámrakott gondjaid,
mit oly könnyen adtál
fogd, s innen messze vidd!
Szerinted mit érek
ha nem hallod szavam?
Lásd nyugalmat kérek,
épp elég terhem van.
Ki külömb, az szóljon,
de többé nem hagyom,
hogy más könnye folyjon
elgyötört arcomon.
Török Zsolt
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2012.10.17. 06:32

AUSWITZ KÍSÉRTETEI

Évtizedek után
kiált reánk a múlt:
Nem is olyan régen
a Föld lángba borult.
Elfajult eszméknek
lehulló gyümölcse
millió embernek
hitét zúzta össze.
Kezdetben volt remény
s jámbor hit, de végül
számlálatlan ima
maradt válasz nélkül.
Szögesdrótok között
tehetetlen Isten
hagyta, hogy a hóhér
halálba segitsen.
Hogy mi volt utánna?
Mesél nékünk róla
tömegsíron nyíló
vörös szirmú rózsa.
Ma már a barakkok
lakatlanúl állnak
de kik bennük éltek
nyugtot nem találnak.
Török Zsolt
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2013.02.02. 21:07

EGY CSAVARGÓ MONOLÓGJA


A jövő emészti
meg multtá a jelent
s megszólal a néma,
beszélni kezd a csend.
Apám ittasan és
erőszakkal nemzett,
halálra születtem,
fattyúsorsom edzett.
Egy vagyok a világ
rút mocskai közül,
akit még a patkány
is félve elkerül.
Nappal csak bújkálok.
Ám ha itt az este,
pénzért vett örömet
ad egy lotyó teste.
Aztán üres zsebbel
züllök egy csehóba,
és ha éppen tél van
kidobnak a hóba.
Tépett ruhám lepi
az életnek bűze.
Ha volt is más vágyam,
pár korty szesz elűzte.
Nézz rám! Az lettem, kit
szembeköp a sorsa,
s majd jeltelen sírját
rá hasonló fosztja.
Lásd! A tanulságot
átváltom betükre:
minden mocsokságom
csak e világ tükre.
Török Zsolt
no avatar
User

aranylaci

Rang

Site Admin

Site Admin
Hozzászólások

3909

Csatlakozott

2005.05.05. 10:44

Tartózkodási hely

Szentes

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: aranylaci » 2013.02.03. 09:00

Gratulálok!
ElőzőKövetkező

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

Powered by phpBB ®
cron