Létélmény: Versben és Prózában

AZ ÚT
Járni a mezőket
a nyári ég alatt!
Ó,e kedvtelésem
mindmáíg megmaradt.
Poros az út,amely
a réten át vezet
de virágok szegik
s illatuk élvezet.
Szinűkkel biztatnak:
jó,hogy megszülettél!
S én elhiszem nekik
bár port fúj rám a szél.

ÚJ IDŐK HARCOSA
Szomjazó keselyűk
repűlnek az égre
mert a nyugvó Napnak
ráömlött a vére.
Kies bércek ormán
kristályos köd lebeg
Sűrű leple alatt
rút sasok költenek.
Tébolyúlt szél serken
zúgva a völgyön át
Egy büszke ódon vár
legyőzi ostromát.
Falát repkény folytja
udvarán temető
Ott tart fogva engem
tengernyi hideg kő.
Ki voltam? - kérdezed
Nézd,hogy lapoz a szél
a Sors könyvében,mely
egy új hősről mesél!
Ő lesz némáknak a Szó
sötétségben a Fény
gyengék közt az erős Kéz
s bűn helyett az Erény.
Lásd,a csontjaimat
rég belepte a gaz
Új Idők Harcosa -
mostantól Te vagy az!

FÉNY ÉS ÁRNYÉK
Nézd az erdő mélyét!
Rejti s tárja magát
midőn a lombokat
fénypászták szövik át.
Ott küzd árny a fénynyel
és a fény az árnynyal
míg istenük a Nap
tőlük messze szárnyal.
Az árnyat elűzni
fénnyel nem lehet
mert az fénytől,s a fény
a Naptól született.
És ha életed útja
erdőn vezet áłtal
békülj meg sorsoddal:
a Fénynyel és Árnynyal.

x.jpg (27.22 KiB) Megtekintve 7778 alkalommal.

Szép és a kép is illik hozzá!

"Szép és a kép is illik hozzá!'"
Kösz az elismerést.
Csak azt nem értem,hogy más.mértnem ír ide verset,vagy rövid prózát?

Gondolom amiért zongorázni sem tud mindenki.

eddig ez a versed tetszik a legjobban!

AZ IDŐK VÁNDORA
Ruhám szétszakadt
Az erőm elfogyott
Reményem sincs már
A hitem megkopott.
Lépteim nyomán
hervadó virágok
Szemem fénybe néz
vakít,s nem látok.
Bölcsek börtöne
az örök szabadság!
Általa zöldell
minden elszáradt ág!
Ézért nem adom fel
ha minden elveszett
Számomra a vég is
jelenthet kezdetet.
S lám,ezernyi élet
szilánkja hull reám
Fájó sebet vág
a szívem oldalán.
Ami kedvemre volt
mind elfedi a föld
s az idővándor
bennem testet ölt.

TÙL MINDEN ROSSZON

Vihar tépte úton
megyek tétován
A sápadt őszi fény
fakón hull reám
Villámszántott arcom
forró lázban ég
Szivem mélyén tőle
megolvad a jég

Volt idő,mikor fájt
a kínzó magány
s az,hogy nevet rajtam
egy mást választó lány
Nevettem hát én is
nehogy meglássa:
Két szép kezével
a síromat ássa

Volt idő,mikor fájt
hogy nincs barátom
Ha tükörbe nézek
arcomat sem látom
Lám,az ember senki
igaz társak nélkűl
Sorsom könyve itt is
üres lett,emlékűl

Volt idő,mikor fájt
hogy pénzem sincsen
E földön a semmit
adják csak ingyen
Amit kincsnek hittem
mind porrá változott
s könnyű élet helyett
csak nyomort hozott

Az emlékeim útját
búsan járom én
Csak zord idő kísér
és köddé vált remény
Őszi viharfelhő
könnyet ejt reám
Vele sírok én is
most szívből,igazán.

ÖRÖKSÉG
Ment,csak ment rendületlen
halálszag áradt belőle
Ölni tudott szűntelen
lrgalom távol állt tőle.

Vértje alatt düh háborgott
a keze nyomán vér fakadt
s míg éljenezte száz torok
ezreknek szíve megszakadt.

Ó,te vétkekkel terhes múlt
te latrok bűnös világa!
A gyűlölet magja jó földbe húllt
s most nyíl örökséged virága.

És ha magját ott szórja szét
ahol a zsarnok vérengzett
mi megmarkoljuk fegyverét
és áldjuk azt a két kezet...

“ÜTEMEK”

Kipkopok halmaza az élet.
Minden kopog ,
,mindenki kopog.
A szó is,
a látás is,
az érzelem,
az értelem….
Mily szépen hangzik:
Kipp-kopp
Kipp-kopp
Könnyed.
De mi lesz,
ha súlyosul a Kipp,
És agyonüti a Koppokat???
**********************************************
“KÖVETKEZTETÉSEK”

KÉT PONT KÖZT A
LEGRÖVIDEBB AZ EGYENES…
Két szem közt:
a látás,
Két kéz közt:
a kézfogás,
két száj közt:
a csók,
Két szédült lélek közt:
a szerelmes test,
két ember közt az:
ÉRTELEM..
****************************************
“EGY VILLANYFA GONDOLATA”

Én villanyfa vagyok.
Mindnyájan azok vagyunk.
Kitartóak erősek,
hisz betonból nőttünk.
Megvilágítunk egy bizonyos
útszakaszt,
megvilágítjuk útjainkat.
S ott ahol sötétség marad:
mások világítanak.
**********************************

Várakozás

A várakozás teszi széppé, reménykedve hogy minden ember szeretetet akar remél.
Ahogy közeledik a Karácsony lelkem ürességét valami furcsa gyermeki vágy járja át mint egykoron.
Tudom ábránd csupán azt hinnem hogy mindenki így várakozik, de talán megnyílik az emberek szíve és legalább egy estére áthatja a világ minden rejtett zugát a csendes béke.
Régi illatokat érzek újra, elfeledett képek, színek, csillogások, sejlenek át a múlt zavaros ködén.
Aztán ráeszmélek...én a régi karácsonyokat szerettem valójában, amikor még kicsi voltam és hittem a szépben az igazban a biztonságban, mit szüleim nyújtottak nekem.
Ma már tudom ezt a biztonságot nekem kell adnom azoknak akiket szeretek, akik hozzám tartoznak, hogy ők is érezzék ugyanazt amit egykoron én éreztem.
Ettől elmúlik kicsit a varázs...de vigasztal a tudat hogy amikor majd együtt ülünk a gyertyák fényében szenteste, akkor újra megelevenednek a múlt csodás karácsonyai és mindenki érezni fogja hogy egyek vagyunk összetartozunk, nem választ el minket semmilyen magunk emelte fal...legalább egy estére.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!:)

Boldog karácsonyt! (bár nem kötelező boldognak lenni.)

Békés Karácsonyt kívánok!

CSUJOGATÓ CSOKOR

Belédáll a rugó olykor,
gyógyitson a Bubó doktor!
…
Jajj a szájad hogy vicsorog!
Landoljon rajt egy bal horog!
…
Snapszeroztam, és én lökött
a gatyámból húztam tököt!
…
Jól áll neked a monokli,
olyat kapsz, hogy nem hordod ki!
…
Kopasz nyakú ez a kakas,
te tépted meg, úgyhogy hallgass!
…
Három hárem csak az enyém!
a viagra szálljon belém!
…
A lengőteke felé repül,
nagyot koppan, s elszenderül!
…
Mióta a Mari babrál,
Nekem mindig félhaton áll!
…
Seggbelöktek, nem tagadom,
De mit kaptam visszaadom!
…
Aláhull az ejtett véső,
Józsi felnéz, de már késő.
…
Ha kinyít a kugli terem,
a golyómat megtekerem.
…
Anyósomért váltságdíjat?
Legközelebb anyád hijjad!
…
Jó tánc ez a tüzes szamba,
De mégegyszer ne lépj számba!
…
A betörő udvart oson,
el fog csúszni libafoson!
…
Ötöt szólt a hatlövetű,
Rajtam spórolsz te kis tetű?
…
Fékhiba az ess-kanyarban
dollárt rajzol, ha alant van.

verset írok ma este
verset ír, ki önmagát kereste
végülis mi végre szállt le az este
ha nem azért, hogy a reggelt keresse

nehéz köd a múlt
nehéz, kinek szíve hiába gyúlt
lángra, mitöbb tűzbe
örökké a reggelt űzve

keresem hát, mint az őrült darázs
mi cigarettám végén a parázs
épp csak annyira dereng a fénye
hogy rágyújtsak újra ha vége

Világ proletárjai, dohányozzatok!

EGY ISMERETLEN EMLÉKÉRE

A ligeti fák között,
hol a fény sem bánt már,
egy ember ül a padon
s virágszirmokat számlál.
Mélyen elgondolkodva
fűrkészi a nyarat,
míg órák múlnak így el
percnyi idő alatt.
A lelke mélyén szenved,
szívét kétség marja.
El nem ejtett könnyeit
a balsors kicsalja.
Ha újra arra járnék,
megmondanám néki:
Én is tudatlan vagyok,
ki ömagát sem érti.
Lám, te is eltévedtél,
látszatvilágban élsz.
S tán azt kapod, mi üdvös
hogy megtudd, mennyit érsz.
Hiszen minden éremnek
ugye, két oldala van?
Így az élet útja is
füvön megy, vagy sárban.
Vedd észre, a füves út
a sár mellett vezet,
s a kettő közt azt látod
mi eddig is éltetett!
Igen, ezt mondtam volna,
ha kezed elereszt.
De most üres az a pad,
mellette fakereszt.

TÖBBÉ NE SZÁMÍTS RÁM


Figyelj rám barátom:
tudom, nincs véletlen.
Mostmár tisztán látom
mi volt az életem.
Egy tébolyult lőtér,
sok rút csata volt ott,
s a másnak szánt kötél
gyakran engem fojtott.
Én önzetlen voltam,
eltűrtem másokat,
most fekszem félholtan
s nem várok már sokat.
Csak jótékony békét,
gyógyító pihenőt,
a háborúm végét,
s szerető szeretőt.
Te hord tovább mostmár
rámrakott gondjaid,
mit oly könnyen adtál
fogd, s innen messze vidd!
Szerinted mit érek
ha nem hallod szavam?
Lásd nyugalmat kérek,
épp elég terhem van.
Ki külömb, az szóljon,
de többé nem hagyom,
hogy más könnye folyjon
elgyötört arcomon.

AUSWITZ KÍSÉRTETEI

Évtizedek után
kiált reánk a múlt:
Nem is olyan régen
a Föld lángba borult.
Elfajult eszméknek
lehulló gyümölcse
millió embernek
hitét zúzta össze.
Kezdetben volt remény
s jámbor hit, de végül
számlálatlan ima
maradt válasz nélkül.
Szögesdrótok között
tehetetlen Isten
hagyta, hogy a hóhér
halálba segitsen.
Hogy mi volt utánna?
Mesél nékünk róla
tömegsíron nyíló
vörös szirmú rózsa.
Ma már a barakkok
lakatlanúl állnak
de kik bennük éltek
nyugtot nem találnak.

EGY CSAVARGÓ MONOLÓGJA


A jövő emészti
meg multtá a jelent
s megszólal a néma,
beszélni kezd a csend.
Apám ittasan és
erőszakkal nemzett,
halálra születtem,
fattyúsorsom edzett.
Egy vagyok a világ
rút mocskai közül,
akit még a patkány
is félve elkerül.
Nappal csak bújkálok.
Ám ha itt az este,
pénzért vett örömet
ad egy lotyó teste.
Aztán üres zsebbel
züllök egy csehóba,
és ha éppen tél van
kidobnak a hóba.
Tépett ruhám lepi
az életnek bűze.
Ha volt is más vágyam,
pár korty szesz elűzte.
Nézz rám! Az lettem, kit
szembeköp a sorsa,
s majd jeltelen sírját
rá hasonló fosztja.
Lásd! A tanulságot
átváltom betükre:
minden mocsokságom
csak e világ tükre.

[aranylaci]

Gratulálok!