Írásaidat itt közzéteheted!

Létélmény: Versben és Prózában

Moderátorok: Gabe, dkj, aranylaci

Fórum szabályok
1. A megjelentetett írások szerzői jogi védelem alá esnek, akár külön fel van tüntetve, akár nem.

2. A leadott alkotások után semmilyen formában nem lehet anyagi követeléssel élni, a közzététellel a szerző belegyezik szerzeménye további szabad felhasználásába, amennyiben nevét, vagy nickjét feltüntetik a közzététellel együtt. A megjelentetett mű nem módosítható, szabadon másolható, terjeszthető, előadható, de csak nem kereskedelmi célokra.

3. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint az összes többi hozzászólásra, ami a szerkesztést, ill. a törlést illeti. Mindazonáltal ha az írás már megjelent az oldalon, a fórum üzemeltetője kifejezett kérésre köteles azt eltávolítani, ugyanakkor az általa törölt, vagy bármilyen más módon elveszett írásokért, továbbá a mások által elkövetett szerzői jogsértésekért felelősséget nem vállal.

Nagy vonalakban ennyi, de azt meg kell jegyeznem, hogy az ide vonatkozó jogszabályok meglehetősen kiismerhetetlenek, egy esetleges incidens kapcsán eléggé nehézkes lehet érvényesíteni ezeket a jogokat. Szóval aki biztosra akar menni, az előbb jelentesse meg a művét egy olyan médiumon, ami kiemelt módon garantálja számára a szerzői jogokat, esetleg saját weboldalán tegye közzé, mielőtt további terjesztésre bocsájtja. Az sem hátrányos ebből a szempontból, ha saját nevét is odabiggyeszti a nick mellé.


Irányelvek:

Csak saját kútfőből származó írásokat tegyetek itt közzé, a többit az ajánló és kibeszélő megfelelő rovatában kéretik elhelyezni!
Kritizálni lehet, de kérem, hogy ezt mindenki kultúremberhez méltóan tegye. A sértő, vagy akárcsak bántó, lehúzó jellegű hozzászólások törlésre kerülnek.
Ez egy irodalmi jellegű topic, a hozzászólások tartalmilag azért lehetőség szerint ehhez alkalmazkodjanak. Kérek mindenkit, hogy mellőzze a hosszantartó csevegéseket!
Amennyiben a mű hossza túlmegy egy hozzászólásban megjelentethető ésszerű határon, inkább egy nagyobb tárhellyel rendelkező oldalra töltsétek fel és aztán linkeljétek be ide.
Saját zeneszerzemények, festmények, egyéb alkotások is jöhetnek ide.

Minden alkotás legyen egy külön téma, így bárki hozzászólhat és nem fog a sok alkotás és hozzászólásaik összekeveredni!

Jó szórakozást mindenkinek!
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2013.02.03. 12:40

Laci, köszönöm! :D
Török Zsolt
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2013.04.09. 20:11

ALKOTÓI VÁLSÁG


Üres fejjel ülök
az íróasztalomnál,
s mint mérgező bürök
a semmi szele dorgál.

Hol van az a tézis
- papirra kéne vetni -
melyért egy lángész is
szomszédba fog menni?

Létezik oly álom,
mit nem írt meg más költő?
Lehet. De megtalálnom
kevés egy emberöltő.

Vak szavakat írok,
betűk betűt követnek,
s lesznek oly mondatok
mit nevezhetünk versnek.

S mert emberből vagyok
folytatnom kell. Bár lehet:
Amit hátrahagyok
egy szánalmas látlelet.
Török Zsolt
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2015.06.30. 15:35

MAGYAR VAGY

Vigyázz, láss tisztán, / ha múltad
kémleled,
hisz' így tudod meg / hogy mi az
igazság.
Mert ősöd vére / ereidben folyik,
s a megsértett kard / az mindig
visszavág!
Ha a becsület lángja, / ha a
kitartás tüze / benned is lobog,
Ha a hazádnak / sorsa neked is /
legszentebb dolog,
Akkor fegyvert fogsz, / a szónak,
dalnak / erős fegyverét,
S nemzeted földjén / az erő
magvát / hinted szerteszét!
Ha mindíg elbújsz / mikor szólni
kéne,
És félrenézel / ha ellenség van ott,
Az nem mutatja / meg izzó
szellemed,
csak azt a rongyot / mit kínzód
rád adott.
Ha a becsület lángja, / ha a
kitartás tüze / benned is lobog
Ha a hazádnak / sorsa neked is /
legszentebb dolog,
Akkor fegyvert fogsz, / a szónak,
dalnak / erős fegyverét,
S nemzeted földjén / az erő
magvát / hinted szerteszét!


(saját dalszöveg)
Török Zsolt
no avatar
User

aranylaci

Rang

Site Admin

Site Admin
Hozzászólások

3909

Csatlakozott

2005.05.05. 10:44

Tartózkodási hely

Szentes

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: aranylaci » 2015.07.01. 13:31

Szuper! Meg is lehet valahol hallgatni?
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2015.07.01. 19:30

Még nincsen megzenésítve, aki ért a hangszereléshez, az használja fel szabadon. :)
Török Zsolt
Avatar
User

Valka

Rang

Fanatikus UFO hívő

Fanatikus UFO hívő
Hozzászólások

939

Csatlakozott

2008.04.29. 18:50

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Valka » 2015.07.03. 15:24

már jó rég nem jelent meg semmi ebben a fórumban.
gratulálok, jó lett!
a bűntudat nem helyettesíti a tudatosságot!
Avatar
User

Pezo

Rang

Lelkes kutató

Lelkes kutató
Hozzászólások

328

Csatlakozott

2011.03.28. 01:09

Tartózkodási hely

Csertő, Szőlőhegy 446.

Re: Létélmény: Versben és Prózában

Szerző: Pezo » 2015.07.08. 19:15

Köszönöm. :) Alkotni jó.
Török Zsolt
Előző

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

Powered by phpBB ®
cron