Szerző: aranylaci » 2014.06.27. 11:09
Kedves Árpád!
Maxwell-egyenleteit igazából a mai napig nem vezették le.
Rá is igaz, mint a többiekre, hogy zárt rendszerekben gondolkozik, olyanok pedig nem léteznek.
A pontos kísérleti eredményeket a legtöbb esetben nem ismerjük.
Nem az egyenletekből kell kiindulni, hanem a valóságból. Az egyenletek merevek, statikusak, és ötletek alapján születtek. Statisztikai jellegűek, ám nem ismerjük a "statisztikai eltéréseket", melyek az egyenleteke csak korlátozott területen teszik használhatókká.
Pl. A két Pioneer és Voyager szonda sebességének változása egyértelműen alátámasztja, hogy a gravitációs erő nem a távolsággal négyzetesen csökken, hanem annál nagyobb mértékben. Jó évtizede tudják ezt. Senki, még csak meg sem kísérelte a helyes egyenletet felírni, azóta sem. Ugyanez igaz a tehetetlen és a súlyos tömeg "azonosságára" vonatkozóan.
Az a tragédia - az enyém is... - hogy nagyon, de nagyon sok kísérletet kellene elvégezni, illetve a pontos kísérleti eredményeket ismerni. Ilyesmi nagyon, de nagyon nem áll kell mennyiségben és minőségben rendelkezésünkre. Minap, éppen az "ősrobbanás maradványhullámai" kapcsán nyilatkozott egy professzor, valahogy így: "Tudományos körökben bevett gyakorlat, hogy a kísérleti eredményeket - ha az elmélet úgy kívánja - kisebb mértékben módosítjuk, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Azok a módosítások azonban, amelyeket az ősrobbanás maradvány-gravitációs hullámainak megtaláló végeztek, már nem tartozik az etikusság kategóriába..." Magyarán: csalnak és hamisítanak.
Álláspontom szerint vissza kell térni az alapokhoz, azaz Galilei, Kepler és Descartes korába. Nagyjából 150 éve a méréseket súlyosan hamisítják, nem létező részecskéket tallnak ki, pl. Higgs-bozon, csakhogy fenntartsanak egy alapjaiban hamis és téves világképet.
Úgy gondolom, a már ismert jelenségek kapcsán is - egyes esetekben - gyökeresen más magyarázat után kell nézni, mert a meglévők rosszak. Pl. Kimutatták, hogy amikor "áram folyik" egy vezetőben, akkor az elektronok, az "áram irányába" nem mozdulnak el. Pech.
Aztán ott van a Csefkó-féle "semleges áram".
Vagy pl. az a dolog, hogy több száz "elemi részecskéről" beszélnek, holott csak néhány van, a többi csupán a meglévőknek a nagyenergiájú felharmonikusa. Vagy a kvarkok. Senki sem látta őket, és nem is fogja, mert nem léteznek szabad kvarkok. Gelmann elnézte.... Más a magyarázat. tültés-felhasadás van, nem különálló részecskék.
Milyen alapok kellenek? Teljesen más alapok, melyeket nekünk kell meghatároznunk, akik ezzel foglalkozunk, felismervén, hogy a meglévőek hibásak és "alaptalanok".